2015. december 30., szerda

Kaptam egy díjat *ooooooooooooo*

A cím magáért beszél, szóóóóval.
Let's do it!

 

Köszönöm szépen Cassidie Price-nak

Szabályok: 
Köszönd meg a díjat
Írj magadról 10 dolgot
Válaszolj 10 kérdésre
Tegyél fel 10 kérdést
Küldd tovább a díjat 10 embernek.

10 dolog:
  • Imádom a MARVEL és DC filmeket/sorozatokat
  • A korosabb pasik jönnek be
  • Annyi blogom van, hogy nem tudom őket kezelni
  • Szerepjátékozom.
  • Imádom a LoK-t
  • Star Trek párti vagyok
  • #TeamAmerikaKapitány
  • Van egy noteszem, amibe két nap alatt 19 novellát körmöltem le
  • A szívem mélyén imádon SelesTasha-t 
  • Olyat szeretek, akit nem fogok megkapni
10 válasz:
Miért kezdtél el blogolni?
Mert jött egy Isteni szikra, aztán nem lehetett elvontatni a Blogspot elől.
Ki a példaképed viselkedés alapján?
Petra Beifong.
Ha bármilyen állat lehetnél, milyen lennél? Miért?
Sas lennék, azért, mert nagyon szabadon szárnyalnak.
Mi volt az eddigi legboldogabb emléked?
Amikor először Pestre mentem a Marci&Martin&Dia kombóval. 
Hogyan merítesz ihletet az íráshoz?
Filmek, videók, zenék, könyvek. Ebből állnak a történeteim.
Mitől félsz?
Magánytól.
Melyik tulajdonságod az, amit jónak tartasz és melyik az, amelyiktől szabadulnál?
A tanácsadási készségem az szerintem jó, és a makacsságom az, amelyiket hajítanám.
Mivel szeretnél foglalkozni felnőttként?
Írásból szeretnék élni ( Meg persze mellette a joggal fogok foglalkozni ) .
Mi/Ki inspirált arra, hogy blogot kezdj?
Akármilyen hülyén is hangzik, a nagymamám. Mindig azt mondta, hogy ne csak kergessem az álmaimat, hanem kapjam el őket.

10 kérdés:
Mi a kedvenc filmed?
Egy 10-es skálán mennyire vagy sznob?
Mikor voltál utoljára moziban? Mit néztél?
Melyik a kedvenc saját történeted?
Kik a kedvenc bloggerináid?
Mennyi ideje blogolsz?
Kik támogatnak ebben?
Ki a kedvenc színészed?
DC vagy MARVEL?
Mi a kedvenc könyved?

Végezetül, 10 ember, akinek elküldöm
Petra Beifong - Tűzvonalban
S.B. Hawk - I'm Goddess
Kleió - Piece of Sunshine
Faith Katherine Emerson - A srác a smink mögött
roxy black - Démoni csók
Detective Ziio Ravenna - Mischief and Blood
Dorothy Chanté - Die Verflutchen
KittyN - Warning

És sajnos nem tudok többet :c





2015. november 12., csütörtök

Broken Pieces - 03




,, Tudtam, hogy Edison Avatár, na de hogy ilyen erős...? " Mako

Edison

Aznap reggel álmosan ültem fel az ágyamban. Mosolyogva gondoltam vissza arra, hogy mennyi sületlenséget műveltem tegnap Makoval. Kinyújtóztatva lábujjaimat döntöttem roppanásig a nyakamat, először balra, utána jobbra. A puha szőnyegre léptem, majd magamra terítettem a köntösömet, kinyújtottam a kezemet és szélesre tárva az ajtót a folyosóra kerültem. Azonnal visszasimultam az ajtóhoz, Bolin éppen egy tésztástálat fogva, egyetlen törölközőben rohant Naga elől, akinek bizonyára feltett szándéka volt elfogyasztani a fiú reggelijét. Nevetve megcsóváltam a fejemet és felmarkolva a kulcsomat, meg némi aprót indultam el a boltba. Nem igazán zavartattam magamat, egyetlen rövidnadrágban, fekete trikóban és fehér alapon sötétkék szívecskés köntösben vonultam végig az utcán, hozzátenném, mezítláb. Betáncikáltam az árushoz és egy üveg tejet véve magamhoz nyomtam a férfi kezébe a pénzt, s már indultam is vissza. Ahogy befordultam az utcasarkon, különös érzés fogott el. Megszaporáztam a lépteimet, olyan látvány tárult elém, amelytől rögtön felfordult a gyomrom, nem, nem. Senki nem halt meg, csupán ideges lette, de annyira, mint még soha. A kapu kinyílva engedett belátást nyerni az udvari helyzetre. Legalább tizenöt – ha nem több – zöld ruhás idegen rohangászott össze-vissza és ütlegelte a lakótársaimat, miközben az idomárok minden erejükkel védték magukat, de akkor már tudtam. Tudtam, hogy ez nem lesz elég ahhoz, hogy nyerjenek. A kerti asztalkára tettem az üveg tejet, majd leráncigáltam magamról a köntösömet és a bokrok közé dobtam. Masszívan kitámasztottam lábaimmal és elmosolyodva a kert végéig repedést ejtettem a földben. Elértem, amit akartam, mindenki rám figyelt.
– Most pedig, megmutatom, hogy mit teszek azokkal, akik bántják a barátaimat. – Halkan sziszegtem, de tudtam, hogy minden egyes ember értette, hogy mint mondtam.
Felemeltem mindkét kezemet, majd jobb csuklómat befelé fordítva egy kőpódiumot emeltem, ujjaim végéből valóságosan kirobbant egy tűzáradat, a vörös felhőben rejtőzve pedig négy maszkos nyakát tekertem roppanásig. A következővel is hasonlóképpen cselekedtem, de mielőtt elterült volna görnyedő hátán végigfutva értem el a birtok belsejébe. Nem hallottam semmi zajt. A köd még nem ült el, lassú, bizonytalan léptekkel keringőztem, mikor nekiütköztem valakinek. Reflexszerűen kinyújtottam a kezemet, hogy ütést vigyek be, de még idejében megálltam. Mako volt az, a szemei csillogtak a minket körülvevő tűztől.
– Kik ezek? – kérdeztem és hangom bizonyára kétségbeesett lehetett, mert kezei közé fogta az arcomat, forró leheletét éreztem a bőrömön, így próbált nyugtatni.
– Csak a Tripla Terror.
Felvontam a szemöldökömet, nekem ezek nem ’csak’-nak tűntek…
– Talán igazad van. De Edison, nem baj, hogy Korráék látták?
Éreztem, hogy rátapintott a lényegre, de megráztam a fejemet.
– Most az a legfontosabb, hogy ti biztonságban legyetek, nem az, hogy én titkolózzam előttetek.
Hajába túrt, majd vigyorogva végigmért.
–  Nagyon jól áll ez a trikó… Kiemeli a szemed színét.
– Na nehogymár! Életveszélyben vagyunk és te most komolyan stírölsz? Elképesztő vagy…
Kezeit a vállamra tette és megperzselt egy maszkos embert.
– Mit tudnak ezek? – megvetően kérdeztem és letérdeltem az egyik testhez, mire a fiú csak heves idomítás közben magyarázott.
– Leblokkolják a csídet, nem tudsz idomítani. Illetve néhánynak van kettő elektro-pálcája.
Nem kérdeztem rá, hogy miről magyarázott, helyette csak felegyenesedtem és egyetlen heves karcsapással elűztem a vörös robbanás nyomait a levegőben. Nekifutottam, meztelen talpaim semmiféle zajt nem okoztak, de valaki mégis elkapott. Oldalról kaptam a villámokat a bordáim közé és azonnal a földre buktam, viszont hallottam, hogy Mako nekiesik a férfinak és koponyáját megragadva a falnak löki azt. Szinte hallottam, hogy az idegen koponyája reccsen egyet a durva zúzás hatására.
   Felszisszentem, ahogy a maszkos elterült mellettem, majd feltápászkodtam a hideg földről és ismét nekifutottam. Egy zöldruhás háttal nekem Korrával viaskodott, mire csak a derekához érintettem a talpamat, onnan vettem lendületet ahhoz, hogy lábaimat a nyaka köré fonjam és a fagyos fűcsomók közé vágjam. Hangos kiáltással reagált a tettemre, éreztem, hogy eltörtem egy csigolyáját – minimum.
– Azt a… Kislány, ez durva volt.
Sebes mosolyt engedtem meg magamnak Mako megjegyzésére és körülnéztem. A vigyor rögtön lefagyott az arcomról. Időközben sokkal több Tripla Terroros érkezett és támadásképtelenné tették Bolint, Asamit, sőt, még Korrát is. Időben fordultam meg a tengelyem körül, hogy lássam, amint Mako eszméletlenül borul térdre, majd terül el.
   A lélegzetem is elakadt, ahogyan az ujjak belehasítottak a bordáimba, éreztem, hogy valami eltűnt belőlem. Azonnal átláttam a helyzetet, a maszkosok blokkoltak. Nem tudtam idomítani. Hárman felkaptak, éppen a kert hátsó falán másztunk át, mikor ismerős alakot láttam meg.
   Sötét haj, lebegő frufru – vagy valami hajképződmény –, mély hang. Rögtön felismertem, az már csak hab volt a tortán, hogy egyik lábát előrenyújtva fékezett, s kezeivel vastag vízoszlopot emelve mosta el a többiekkel maradó Tripla Terrorosokat. Megkísérelte a fogva tartóimat is elsöpörni, nem nagy sikerrel. Az egyik, csuklómat markoló férfi durván felnevetett, majd egyetlen, precíz mozdulattal áramot vezetett a vízbe. A villámlás pedig felfutott egyenesen Tahno mellkasán, aztán beütöttem a fejemet és elsötétült körülöttem minden.

xxx

Egy félig-meddig kivilágított szobában ébredtem, kezeim fájdalmasan kicsavarodva egy bilincs fogságában szorongtak.  Megpróbáltam idomítani, de csalódottan hajtottam vissza a fejemet előre. Szoros kontyomból néhány szőke tincs ziláltan és csapzottan lógott a mellkasom elé. Rájöttem, hogy a Tripla Terror bizonyára nem egy kispályás szövetkezet, s bizonyára ismét blokkolták a csímet. Kirázott a hideg, megkíséreltem kitépni a láncot a falból, mire néhány őr horkantva felnevetett.
– Kislány, gyenge vagy te ahhoz, hogy ki tudj szabadulni a karmaink közül. Szükségünk van rád, ezért megtaláltunk és elkaptunk, innentől kezdve vagy meghalsz, vagy meghalsz. Nincs más választásod.
– Már hogy ne lenne? – morogtam vissza és kifeszítettem a láncokat, talpaimmal elrugaszkodtam a talajtól és először a térdemmel találtam el az állcsúcsát, gyors egymásutánban mindkét sarkammal lejjebb löktem a fején, majd lábaimat a nyaka köré kulcsolva megfordultam a levegőben és a véres földhöz vágtam. Ennek eredményeként ugyan én is a földre kerültem, de az őr elájult.
   Be kell vallanom, hiába kaptam érte néhány ütést a gyomromba, megérte. Nem tudtam megítélni, hogy mennyi idő telt el, csak azt tudom, hogy – talán – órákkal később megjelent egy különös, egyedi maszkban és lecsatolta csuklóimról a bilincset. Tenyerét a lapockáim közötti csigolyáimhoz simította, s segített, hogy kiegyenesedjek. A keze a hátamról a vállamra csúszott, így vezetett el egy elkülönített terembe, ahol leültetett. Szemben velem foglalt helyet, bal oldal felől egy tükör adta vissza véres arcom rémisztő képét. Kétségbeesetten fordultam vissza felé és láttam, hogy kesztyűs ujjai lefejtik arcáról a maszkot. Rövid, fekete hajú nő, arca egészén végighúzódó sebbel tárult elém. Szeme – vagyis az, amelyikre nem terjedt át a régi heg – kellemes sötétzöldben villogott, ajkait mosolyra húzva, tenyerét az acéllapon megtámasztva, hirtelen dőlt előre.
– Kiviszlek.
Nem kérdezett, nem suttogott, hangosan, egyszerűen jelentette ki, hogy meg fog szöktetni.
– Te… Tessék?!
Szemöldököm egészen felszaladt, ahogy értetlen fejjel meredtem rá, mire csak halkan felnevetett.
– Üzentem a barátodnak. A tűzidomár srácnak, aki nagyon védelmezett a kertben. Ide fog jönni, beüt a kapunál, majd lejön ide a bázisra, miközben én és a többi tégla bentről bomlasztjuk a rendszert. Neked annyi a dolgod, hogy nem halsz meg és kijutsz a kis fiúcskáddal.
Egyszerűen nem volt erőm ellenkezni, még csak arra sem volt elég, hogy tagadjam, hogy Mako a párom lenne.
– Most pedig beszélj! Mindent tudni akarok, a nevedet, azt, hogy mit keresel itt, illetve azt is, hogy miképpen tudlak leghamarabb kicsontozni!
   Éreztem a hirtelen hangulatváltáshoz, hogy társaságunk akadt a tükör túloldalán. Csak felnevettem és előredőltem az asztallap fölött.
– Remélem nem vágysz rá, hogy beszéljek. Most éppen nincs olyan kedvem. Le kéne mosnom a kezeimet. Túl sok képzetlen katonátok csigolyáját roppantottam el, szinte érzem a gerincvelejüket az ujjaimon.   Láttam rajta, hogy tudja, hogy csak szerepet játszok, de azért undorodik attól, amit mondtam.
– Na mi az? Talán megijedtél, vagy csupán meguntad játszani a kőkemény fajszuka szerepét, hmmm?
– Idefigyelj, kicsi lány.
Ekkor már éreztem, hogy kezdünk messzire menni.
– Nem figyelek, köszönöm. Kérhetnék egy teát?
Hogy miért volt ekkora a szám? Éreztem azt, amit néhány óráig hiányoltam magamból. Visszatért az erőm. Ujjaimból tűz és füst kavalkádja tört elő, de csak éppen annyi, hogy a tümrön keresztül ne lehessen belátni a kihallgatóba. Felrántottam a nőt a földről, majd intettem neki. Megfogtam a széken lévő párnát és néhányszor erőteljesen beleütöttem, a Tégla pedig csak kínnyögéseket hallatott. Utána megragadtan az acéllapos asztalt, s a falnak dobva azonnal kirohantam a folyosóra, tudtam, hogy nincsen sok időnk.
– Merre?
Nem szólt semmit, csak balra kezdett futni. Egy idő után már meg sem jegyeztem, hogy mikor merre kanyarodunk, csak arra figyeltem, hogy a légzésem egyenletes maradjon és hogy bárki fut-e mögöttünk. Úgy sejtettem, hogy már kezdünk közeledni a kijárat felé, mert a megmentőm lassított.
– Innentől egyedül mész. Egyenesen, át a hangáron. Én feltartom őket. – Azzal már vissza is fordult, de megragadtam a felkarját és magammal hurcoltam az előcsarnokon keresztül, mire csak meglepettem vette fel a tempómat.
   Mako ott állt, szemben velem. A vörös sála – mint mindig – a nyaka körül tekergett és elképzeltem, hogy azok ott az én kezeim. Odarohantam és valósággá tettem őrült gondolatomat. A nyakába borulva, lábaimat a dereka köré kulcsolva zokogtam. Könnyes szemeimet a vállába fúrtam, éreztem, hogy mennyire örülök neki, hogy nem érdekli, hogy a kabátja lassan csurom víz lesz, sós könnyeim szinte teljesen átáztatták a sötétbarna anyagot. Halk sikolyt hallottam magam mögül, mire azonnal a földre ereszkedtem és megpördültem a tengelyem körül. A Tégla a földön térdelt, legalább húszan vették körbe, s éppen azt a pillanatot kaptam el, amikor az első őr esett neki. Hallottam a vér undok fröccsenését, majd megindultam arra. Mako a kezemnél fogva rántott vissza, csak halk szavakat mormolt a fülembe.
– Hagyd, egy véridomár is kevés lenne ezek ellen.
Mélyet sóhajtottam és elhúzódtam a szorításából, vállam fölött hátranézve indultam el ismét.
– Mit szólsz egy véridomár Avatárhoz? Mit gondolsz? Az elég lesz ellenük? – kérdeztem, s hatalmas levegőt véve emeltem fel két kezemet. Hallottam, hogy ütést visznek be a nő gyomrába. Ujjaim táncra kezdtek a gondolataim által a levegőbe font szálakon. Abban a pillanatban a Tripla Terror összes embere mindössze egy marionett-bábú volt, én pedig maga voltam a Bábos. Mindegyik őr vérét hajlítottam egyszerre. Csukott szemhéjamon keresztül azt képzeltem, hogy kezeim a sűrű izomkötegek közepette matatnak. Mind a húsz katona egyszerre borult térdre, mindegyiknek egyszerre csordult végig a vér az ajkán, hogy szájának sarkáról legördüljön és végigbugyogjon állukon.
– Te… - Mako nem talált szavakat, s hogy őszinte legyek, rájöttem, hogy szörnyeteg vagyok. Leengedtem a kezeimet, rögtön szám elé kapva léptem hátra egyet. Megijedtem saját magamtól.
– Kivégeztem húsz embert. Egyetlen mozdulattal. – Hallottam, hogy a nő feláll, majd a saját kis belső csapatát vezetve elhagyja a helyszínt. Nem zavart, hogy elkaphatnak, hogy újra megbilincselhetnek, egy helyben állva küszködtem ismét feltörni készülő könnyeimmel, majd végül utat adtam nekik. Mako átkarolta a vállamat és óvatos csókot lehelve a nyakamra csitított.
Már nincs semmi baj, nyugodj meg Edi…
Edi ez magával rántott. Ez a rövidke becenév, amely már nem hangzott olyannyira felszínesen a szájában, mint az, hogy Edison.

xxx

Egy kórházi ágyban ébredtem, mire egy gyógyító bejött hozzám és magyarázott valami olyanról, hogy normális, ha a traumától csak kevés dologra emlékszem, meg arról, hogy most legalább két hétig nem kerülök ki innen.
Fekvésre ítéltek. Mikor a férfi kisétált a teremből Mako rohant be a helyére és leülve mellém cirógatta végig orcámat. Keze néhol hozzáért a már varasodó, mégis friss sebeimhez, de érintése olyan gyöngéd volt, hogy szinte meg sem éreztem.
– Szervusz, drága tanítványom. – Tahno lépett be a terembe és egy nagy, sötétlila tálat rakott le a mellettem lévő komódra, majd finoman megszorongatta a kezemet.
   Mindeközben Mako felvont szemöldökkel figyelte, hogy mi zajlik le köztünk, s hirtelen felpattanva, mutatóujját elemelve fordult szembe Tahnoval és idegesen magyarázott.
– Nem tudom, hogy mit keresel itt, de nem is akarom tudni! Csak annyit akarok, hogy azonnal menj el innen!
Tahno elmosolyodott és könnyedén vágott vissza, miközben baljával még mindig óvatosan cirógatta a vállamat.
– Ide figyelj, Mako! Ennek a lánynak arra van szüksége, hogy törődjenek vele! Ő nem Korra, vagy Asami, akit teljesen könnyedén átejthetsz, ő Edison Morph, életed szerelme. Szóval. Hogy mit keresek itt? Mivel te nem töltesz vele elég időt és kell neki valaki, akinek kiöntheti az érzelmeit a ’tapló sütilopó’ srácról, ezért vagyok én itt neki. Hogy tudjon kivel beszélgetni. Mert nekem ő nem olyan, mint neked. Nekem nem csak egy játékszer, nagyon rövid idő alatt sokkal több mindent tudtam meg róla, mint te. Tudod hogy miért? Mert megbízom benne és ez nem hiba. Azért, mert én beszélgetek vele és nem nevezek hazugnak, nem eszem meg a sütijét, sőt! Sütök is neki – Itt a komódra nézett – Mivel én tudom, hogy miket szeret!
– Gyere ide, Edison. – Hajolt le hozzám Mako, mire belekapaszkodtam, ő pedig felállított. Félrefordult, majd engem is úgy rendezett, hogy én is a profilomat mutassam Tahnonak. – Szabad?
   Azt sem tudtam, hogy mire kér engedélyt, de bólintottam, erre ő csak mutatóujját csúsztatva az állam alá felemelte arcomat. Ahhoz képest, hogy milyen indulatos arcot vágott, meglepően gyengéd csókot lehelt a számra. Tökéletes metszésű ajkait az enyémnek tapasztotta, hibátlan metszőivel az alsó ajkamba marva nyert bejutást a számba a nyelvével, majd amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan lett vége. Elhúzódott, s magam is megrémültem, azt kívántam bár ne tette volna!

– Én is tudom, hogy mit szeret. Engem. – Mako, akár egy kisgyerek, aki cukrot kapott vigyorgott rám, miután elhessegette Tahnot az utolsó ’’monológjával’’…

2015. november 5., csütörtök

Airbending - 02

,, Jellemző rá és rám is, hogy elfelejtünk valamit. Ugyanakkor az is, hogy a 'családunkért' a végletekig teperünk. Ezért hívtuk Edison a csapatba. " - Bolin
Bolin


Mako még hetekig duzzogott, s nem szólt egyikünkhöz sem. Nem akarta elfogadni, hogy a csapat - akarata ellenére ugyan, de - bővült Edisonnal. Éppen az asztalán ültem és a tésztámat ettem, mikor a szőke lány leült mellém. Kedvesen rám mosolygott és a pult felé nyúlt a teájához, ám ujjai nem tapintották a fekete bögrét. Amúgy is nagy szemei tágra nyíltak, s szóra nyitotta a száját, egészen kétségbeesett hangon szólalt meg: 
– Nem láttad a teámat?
Éppen ráztam volna meg a fejemet, mikor a bátyám fütyörészve leült mellénk, kezében Edison gőzölgő, fekete bögréjével.
   Tátott szájjal figyeltem a kettejük között kialakuló viszályt, ahogyan Edison kivette Mako kezéből a bögrét. Ő erre csak megvonta a vállát, majd félrenézett.
– Most megint duzzogósat játszol? - Pislogott ártatlanul a lány a fivéremre és megitta a maradék teát.
– Mindenki feladja valamikor. - Láttam rajta, hogy valami nagyon mélyen bántja. 
Éppen javasolni akartam, hogy induljunk el egy sétára, mikor Edison erőteljes, mégis vékony hangon közbeszólt. Félelmetes módon emlékeztetett Korrára és Asamira egyszerre.
– Mako, nem állítom, hogy ismerlek, de szerintem semmit nem tettem, amiért azt érdemelném, hogy úgy bánj velem, mint valami ázott kutyával! 
Erre a bátyám csak felnevetett.
– A hozzá nem értésed mulattat, Édesem.
Csak a fejemet kapkodva figyeltem, miképpen oltogatják egymást oda-vissza, egyre keményebben és keményebben.
– Drágám, ha gondolod és szeretnél javítani a súlyos hozzá nem értéseden, tűzidomítás terén, akkor a nap huszonnégy órájában a rendelkezésedre állok. Tarthatnék neked magánórákat...
Erre csak eltátottam a számat és láttam, hogy a folyosón hallgatózó Korra és Asami is hasonlóan tesznek. Mako felvonta a bal szemöldökét és felállt az asztaltól. Tudtam, hogy bensője szinte lángolt a dühtől. Bevágta maga mögött a fürdő ajtaját, de én még utána mentem.
–  Legalább negyven perce a hajadat igazgatod, mi a halált csinálsz te még odabent? – Edison hangja keményen csattant, mire Mako majdnem elnevette magát, ott ültem mellette a falnak dőlve, hallottam.. Direkt húzta az időt, tudta, hogy utál várni. Közel hajolt a tükörhöz és arrébb rendezett két tincset, ekkor hallottam, hogy a szöszke megunta. Az ajtó kivágódott, Mako pedig a kádban találtam magát. Mivel a fehér porcelán színültig volt forró vízzel, trikója a másodperc törtrésze alatt átázott. Edison elnevette magát, majd kihajolt az ajtón. Valamit suttogott... Azt hallottam, hogy Naga. Aztán láttam, hogy a feltápászkodni készülő bátyámat a jegesmedvekutya visszatuszkolja az égetően forró vízbe.
   Visszamentem a konyhába, majd leültem az asztalhoz és tovább turkáltam a tésztámban, arrébb lökdösve az Asami által takaros kockákra vágott, főtt répákat. Éppen a számhoz emeltem a villát, egy apró kis húscafattal megkoronázott falattal a tetején, mikor Korra leült mellém. Heves mozdulatokkal magyarázni kezdett, de mivel a szelektív memóriámról vagyok híres, nem túl sok mindent jegyeztem meg, csak a mondanivalója fontosabb mozzanatait, mint például, hogy össze akarja erőltetni a bátyámat Edisonnal…
– Figyelj, Korra, nem hiszem, hogy nekik együtt kéne lenniük. Mako, nos nincs túl nagy szerencséje lányok terén. Tudod, ott voltál te, meg Asami is. Szerintem Edisonnal sem jönne össze neki. A szöszkét meg nem akarom megbántani.
A képébe akartam mondani, hogy Mako sem szeretne fájdalmas okozni Edisonnak. Akármennyire próbálja játszani, hogy mérges, hogy utálja, hogy nem hajlandó vele szóba állni, nagyon kedveli.
   Csak sóhajtott egyet és szótlanul szedett magának egy kevés tésztát, nekilátott enni. Bánatos képet vágva emelt a szájához egy falatot, mire felálltam és a legközelebbi vázához rohantam. Láttam, hogy Korra ajkai apró mosolyra húzódnak. Mako szobájába mentem, ahol bátyám fekete haja nedves tincsekben meredt az ég felé, vizes trikója finom barázdát kirajzolva tapadt izmos mellkasára. Lihegve megálltam előtte és a kezébe nyomtam a csokrot, amitől megfosztottam a konyhai vázát.
– Bocsánatot kérsz Edisontól, odaadod neki ezt a virágot és a legkedvesebb mosolyoddal bocsánatot kérsz tőle. Aztán megdicséred, hogy ma nagyon csinos és hogy jól áll neki ez a laza hullámos haj. Ha minden jól megy, elneveti magát és visszamosolyog. El fog pirulni, de csak nagyon haloványan. Erre te kimész a konyhába és neki fogod ajándékozni a maradék süteményt.
– Már miért tenném azt, amit mondasz? Meg amúgy is… Mikor lettél te Mr. Mindenttudokaromnácról?
Erre csak halkan felkuncogtam.
– Mindig is Mr. Mindenttudokarománcról voltam.
Felvonta a szemöldökét és lassú, kényszeredett mozdulatokkal feltápászkodott ágyáról és még enyhén nedves hajába túrt. Megrázta fejét és erőteljesen arrébb tolt, egyenesen a folyosóra lépett, hogy megkeresse Edisont. Én sebes léptekkel követtem és láttam, hogy a szőke lány a nappaliban volt és éppen elvette a tálcáról az utolsó csokoládés süteményt…
   Mako eldobta a csokrot, amit egy ügyes mozdulattal elkaptam, s már csak annyit láttam, hogy a bátyám Edisonra vetődik.
Aztán már a földön voltak és mindketten nevetve gurungáltak ide-oda a halványbarna szőnyegen. A lány kinyújtotta a lábát és lerúgta magáról Makot, aki arrébb tolva a kanapét leszorította a kezeit. Edison próbált szabadulni, de teljesen mozgásképtelen volt. Mako megbénította. Már szinte vöröslő fejjel kuncogott, szemeiből csorogtak a könnyei, a sütemény még mindig a kezében volt. Szemei is mosolyogtak, fogai elővillantak tökéletes metszésű ajkai alól, a bátyám pedig lazított a szorításán és ez igen végzetes hiba volt, ugyanis Edison fordított a kockán, a hátára döntötte a fiút és fekete hajába túrva rákacsintott, majd hasa alján foglalt helyet. Kényelmes törökülésben majszolta a csokis kekszet, én pedig csak lestem őket. Miközben Mako hagyta, hogy a szőke bitorolja, Asami is megérkezett és követve példámat ráncolta szemöldökét. Halk zajokat hallottunk, Korra ajtaja pedig szélesre tárult és a Farkasdenevérek vízidomárja lépett elő onnan. Oldalfrufruját – vagy azt az izét, ami zavarta a kilátásban – egyetlen fejrándítással helyére igazította és mosolyogva nézte az eléje táruló furcsa helyzetet. Könnyed léptekkel Edisonhoz lépett és megveregette a vállát. Hegyes szemfogait elővillantva nevetett a szőkére és elismerően bólogatott.
– Ez igen, ifjú Padawan.
Korra is megjelent, majd kezét Tahno vállára téve elráncigálta onnan, csak elismerően füttyentett Edison mutatványán.
– Te meg vagy zakkanva, szöszi… - Vigyorodott el a bátyám és megpróbálta hasból felhúzni magát – nem sok sikerrel.
A tűzidomár lenézett rá és direkt ingerelte a nevető srácot maga alatt. Nyelvével óvatosan végigszántott tulajdon alsó ajkán, majd felállt és apró légörvényt használva seperte hátra szőke haját, mire teljesen lefagytam. Levegőt idomított…
– Edison… Ez…
   Teljesen ledöbbentem, nem értettem, hogy ez hogy lehetséges. A lány csak mellém lépett és jelentőségteljesen rám emelte tekintetét. Aranybarna szemei perzselték a bőrömet, teljesen komolyan pislogott az arcomra.
– Bolin megértőnek kell lenned és nem szólhatsz Korrának. Gondolkodnom kell rajta, hogy miképpen mondjam ezt el neki.
Felvontam szemöldökömet és kétségbeesetten hebegtem-habogtam. Az előbb még nevetségesen makacs Edison, most kétségbeesetten kérte a segítségemet. Meg a bátyámét, mert amint látta szemeimben, hogy megbízhat bennem, Makohoz fordult.
– Te már eddig is tudtad és továbbra is a diszkréciódat szeretném kérni.
Arra számítottam, hogy Mako csak kineveti, de egyáltalán nem ez történt, nagyon kedvesen mosolyodott el és lehajolt Edisonhoz.
Számíthatsz rám, ígérem.
Hosszú, fürge ujjaival tűrte el a lány egyik ezüstszőke tincsét, s lágyan cirógatta végig arcát.
Örültem neki, hogy ilyen óvatosan bánt vele, de az nem tetszett, hogy ennyire gyorsan kezdett közöttük kialakulni valami.
– Akkor ti most tulajdonképpen egy párt alkottok? – kérdeztem rá az örök rejtélyre, mire mindketten egyszerre meredtek rám.
– Nem! – szóltak rám kórusban, mire fáradtan rogytam a kanapéra, teljesen érthetetlenek! Azazhogy rogytam volna. De a dulakodás közben arrébbtolt kanapé helyére ültem le, így reccsenve értem földet a padlón. Felmordulva tápászkodtam, majd – immárron tényleg – a szófára borultam.
Ez a lány egy légidomár… És tűz… Ha ezt a két elemet birtokolja, akkor az összes többit is. Ami azt jelenti, hogy ő az Avatár. Vagyis, esetünkben egy Avatár. – Cikázott végig a gondolat agytekervényeim között, mikor Mako óvatosan átkarolva a lányt indult meg a folyosón végig. Nem tudtam, hogy hova mennek, vagy hogy mit csináltak.
– Levegőt idomított… - suttogtam elfúlva
Csak ekkor tudatosult bennem, hogy Korra és Tahno együtt hagyták el Korra szobáját…

– Nekem sok ez mára. – Nyögtem fel és hajamba túrva nyújtóztattam ki lábaimat. Felkaptam egy morzsányi csokis sütit és elgondolkodtam rajta, hogy Edison egy Avatár… Egy légidomár. Tűzidomár, vízidomár és földidomár egyetlen személyben. 

2015. szeptember 20., vasárnap

This girl lies! - 01


,, Nehéz volt lenyugodnom, nehéz volt "felébrednem" a kábulatomból, de utána már minden könnyen ment " Mako

Mako



Miután magamra zártam az ajtót, a többiek véletlenül sem hagytak lógva, ám egy idő után lassan eltűntek az ajtó elől. Azt hittem nyugtom lesz.
Csak hittem.
Korra - nos igen, mi mást is vártam, ő a legakaratosabb a csapatban, persze csak utánam - bemászott a résnyire nyitva hagyott ablakomon, s szemben velem leült.
– Keresd meg, Naga elvisz, nálad van a kesztyűje?
   A két térdem közötti padlóról felnéztem az arcára, egészen hálás voltam neki, de nem sejtettem, hogy honnan tud a kesztyűről.
Mintha csak a gondolataimban lapozgatott volna, megszólalt:
– Edzésen is mindig kesztyűt hordott, onnan tudok róla. Naga lent van az udvaron. Hívd meg vacsorázni Edisont.
Ritka kinccsel, egy igazi, Mako-féle mosollyal ajándékoztam meg, majd felálltam az ágyról, idegesen, reszkető ujjakkal a hajamba túrtam, s rápislogtam.
– Miért segítesz?
– Mert te vagy Mako. Ha nekem és neked... szóval érted, ha nekünk nem jött össze, nektek kettőtöknek talán
Erre nagyot néztem és megcsóváltam a fejemet, hiába az - egyik - Avatár, neki sem lehet mindig igaza. És nem is volt.
– Nem vagyok szerelmes, Korra... - kezdtem, mire csak kinyitotta az ajtót és kilökött rajta, majd láttam, hogy a saját szobája felé indul.
Apró grimasszal lopakodtam végig a mélyvörös súlyos bársonyszőnyegen, s kiléptem az udvarra, a zsebembe gyűrt csipkekesztyűt Naga orra elé tartottam, mire a jegesmedvekutya vad szimatolásba kezdett. Egy irányba beállt, a fűre hemperedett, nyilvánvaló volt, hogy nem úszom meg lovaglás nélkül. Óvatosan elhelyezkedtem a sűrű, fehér szőrcsomók között, majd finoman megveregettem a nyakát, jelezvén, hogy indulhatunk.
   Körülbelül húsz percen keresztül loholtunk, leginkább a járdán, de volt, hogy Naga - a közlekedési szabályokra magasról téve - átvágott az úton, egészen a túloldalig. Fél óra elteltével megállt egy csinos kertes ház előtt.
Sosem volt jellemző rám az, hogy ilyen apró és jelentéktelen dolog miatt gyomoridegem legyen.
Pedig az volt.
Nehezen emeltem fel a kezemet, nehezen nyomtam le a csengőt, szabályosan félve vártam, hogy az ajtó kinyíljon. Percekkel később még mindig a feketére mázolt , rézkilincses ajtó előtt álltam, nem történt semmi, nem jelent meg Edison. Megfordultam, s pattantam vissza Nagara, mikor nagyon halk nyikordulás ütötte meg a fülemet, majd egy halk, de annál erőteljesebb hang.
– Mit akarsz itt, Goromba Szépfiú?
Megköszörültem a torkomat és szembefordultam a szőke Avatárral.
– Asami és Korra a lelkemre kötötte, hogy vigyelek haza egy vacsorára. - Itt előrehajoltam a kezemet kinyújtva. – Szóval, hölgyem, lenne szíves velem tartani?
Láttam, hogy komolyan elkezdett gondolkodni azon, hogy vajon viccelek-e.
Mikor – lassan ugyan, de – felfogta, hogy teljesen komolyan beszélek, nagyon kedvesen rám mosolygott, s elfogadva a kezemet felült Naga hátára, én mögé. Óvatosan megveregettem a jegesmedvekutya nyakát, mire az sebes vágtába kezdett a szállásunk felé. A hazaút csendben és gyorsan telt, csak arra figyeltem fel, hogy a kutya megállt velünk.
   Először leugrottam, majd lesegítettem Naga hátáról a szőke lányt.
– Gyere, szívesen látunk. – Mondtam neki halkan és kinyitottam előtte az ajtót, mire a lakótársaim lerohantak minket.
Nem jutottam levegőhöz, ezért inkább kihátráltam a körből és leültem a kanapéra. Éppen a gondolataimba mélyedve figyeltem Edison csípővonalát, mikor Bolin nagy hévvel leült mellém.
– Mako, te szerelmes vagy.
Erőteljes szemöldököm az egekbe szökött, s nagyot nézve meredtem az öcsémre.
– Hogy mondod, Bolin? Nem értelek tisztán. Milyen hülyeséget hordasz itt össze?
– Látom rajtad, te fülig bele vagy szerelmesedve Edisonba!
Mély barázdák jelentek meg a homlokomon, úgy értetlenkedtem. Egy hangos hümmögés kíséretében megráztam a fejemet, majd felálltam, s lendületből megfordulva belerohantam…
– Edison! Bocsánat. – Szabadkoztam magam elé emelt kezekkel, majd leültem az ebédlőasztalhoz, az asztalfőre.
   Asami tálalta a vacsorát, s mindenki helyet foglalt, a kis csapat pedig falatozni kezdett. Az étkezés első öt percre teljes csendben telt, csak a porcelánhoz ütődő evőeszközök morajlását lehetett hallani, aztán Korra halkan megszólalt:
– Nos, Edison, átbeszéltük, többször egymás után és mivel immáron mindenki ismer, téged és a képességeidet is. Tehát, szeretnénk, ha ide költöznél a birtokra és gazdagítanád a csapatunkat egy személlyel.
   Teljesen lefagytam, tagjaim megmerevedtek, éppen egy falatot emeltem volna a számhoz, de a kezem megállt a levegőben.
– Ez a lány hazudik nekünk. – Jelentettem ki halkan, sziszegve, majdhogynem gyerekes gyűlölettel a hangomban, mire minden szempár rám szegeződött.
– Hogy mit mondtál? Mako, mindenki megbízik bennem, mindenki ismer, csak te ellenkezel. Mondd, miért?
Ideges lettem, s a széket kilökve magam alól egyenesedtem fel és tenyereimmel az asztalon megtámaszkodva, előre hajolva kiáltottam fel.
– Ez a lány hazudik!
   Mindenki nagyot nézett, amikor dühösen megfordulva vágtattam ki az erkélyre. Őszintén, talán   Korra volt a leginkább meglepődve a reakciómon, mert tudta, hogy valami kezd bennem pislákolni Edisonnal kapcsolatban, de azt is tudta, – amit a többiek nem - hogy sokáig fog tartani, amíg megbízom benne, amíg befogadom.
   De még ő sem érthette, hogy hogyan is van ez. Egyik pillanatban kedvelem ezt a lányt, a másik percben pedig kiabálok vele. De tényleg. Ez betegesen hullámzó hangulatvonal. A jövőben emlékeztetem magamat, hogy változtatnom kell ezen. Mély levegőt véve fordultam meg, ám szembekerültem egy nálam jóval alacsonyabb, szőke üstökkel, a lánnyal, aki aranyló szemeivel majdhogynem gyűlölködve meredt rám, s karjait összefonta a mellkasán. Tél volt, így meglepett, hogy a szitáló hó ellenére utánam jött, aztán észrevettem, hogy didereg. Ennek nem lett volna szabad így lennie, hiszen tűzidomár – is.
– Fázol?
Dühösen fújtatott, de válaszolni azt nem volt hajlandó.
– Esetleg segíthetek valamiben? – próbáltam udvariaskodni, mire kinyitotta a száját, s a szidása olyan erővel ért, hogy csak pislogtam.
– Idefigyelj, Mr. ÉnvagyokaTűzMenyétekVezetője uraság! Elegem van már belőled és abból, hogy a beteges hangulatingadozásaidnak én vagyok a szempontja. Szóval vésd bele az agyadba a következő szavaim mindegyikét! Ne szólj hozzám, ha nem tudsz kedveset, vagy közömböset szólni. Sőt! Ne szólj hozzám, ne nézz rám, de még csak ne is gondolj rám!
– Kikiabáltad magadat, Hercegnő? – pislogtam le rá gonosz vigyorral, mire fülig pirult, majd sarkon fordult, s visszament a többiekhez.
Egyedül maradtam az erkélyen, de ez megfelelt nekem. Egyedül maradtam a gondolataimmal, szám szerint mind a hetvenhéttel, ami egyetlen másodperc alatt ötlött eszembe, s mind róla szólt. Mindegyik Edison Morph körül forgott.
   Dühös voltam magamra, természetesen. Legfőképpen azért, mert nem a mondanivalóját véstem az eszembe, mint ahogyan azt parancsolta, hanem arca rezdüléseit. Ritkán mondok… Sőt nem is. Ritkán gondolok ilyet, de az a két vörös folt az orcáin annyira jól állt neki…


2015. szeptember 17., csütörtök

Blonde and Beautiful - 00


,,Nem tagadom, a földidomítás sosem tartozott a tehetségeim közé, de mint az Avatár, dolgom volt, hogy mesterien megtanuljam, hát ezt tettem. Bár még most sem vagyok megelégedve magammal " - Edison Morph

Ritkán járt Köztársaság városnak az esetleges körzetében, ám Edison Morph, megérett arra, hogy felkeresse az Arénát. 
– Napot. - Ült le a kiváltott helyére egy ismeretlen fiú mellé, s nagy aranyló szemeit zavartalanul végigvezette rajta.
Tekintete megakadt a vörös sálon, mely lázadva buggyant elő a barna télikabát alól. Az idegen végre feléje fordította a fejét és ha nem lett volna lélekjelenléte, bizonyára megakadt lélegzetvétellel bámulta volna a lányt.
– Mako. Benned kit tisztelhetek? - Nem volt barátságos, csak kényszerből kérdezte. Vagyis úgy érezte, hogy muszáj megkérdeznie a gyönyörű hölgy nevét.
– Edison Morph, az Avatár.
Eddig tartott a fiú 'kedvessége'.
– Micsoda? Hazudsz. Az Avatár egy közeli barátom és nem emlékszem rá, hogy Korra szőke lenne.
Most Edisonon volt a csodálkozás sora. Erős szemöldökeit ráncolva pislogott Makora.
– Ki az a Korra? Miért hazudnék? Figyelj, megmutatom! - arca fellángolt a bizonyítási vágytól.
Felemelte bal kezét, s megemelte vele a kabát egyik gombját.
– Fémidomár vagy, ez nem olyan hihetetlen, de még mindig nem bizonyosodtam meg róla, hogy több elemet hajlítasz.
Edison halkan felmordult, mivel tűzidomárnak született, természeténél fogva megszokta, hogy mindig igaza van. Kiropogtatta ujjait, amit Mako egy fájdalmas szisszenéssel reagált le, majd egy apró láng szökött fel mutatóujja ujjbegyéből. 
– Még mindig nem hiszel nekem, Mako?
A fiú szemei fellángoltak a tűz láttán, egy elismerő biccentést ejtett meg.
– Már csak egy a kérdés. Hogyan?
Nos, ez kitűnő kérdés volt, maga a lány sem tudta, hogy rajta kívül létezik más ember, aki a négy elemet idomítja.
– Szerintem akkor is hazudsz, ez pedig csupán szemfényvesztés.
Eltörött a mécses. Az amúgy sem túl határozott Edison tágra nyílt szemekkel pattant fel, majd lehúzta a kezéről fekete csipke kesztyűjét, s bal tenyerével körülbelül fél liternyi vizet zúdított Mako fejére. Aztán már ott sem volt. Elrohant, a fiú pedig csak nézett utána. Teljesen új érzés futott végig rajta - és nem a víz miatt.
   A meccsre már nem is figyelt, teljesen letaglózva állt fel helyéről, s vonszolta haza magát. Lehuppant a nagy ház nappalijában és fáradtan emelte tekintetét a plafonra. Öccse és két volt barátnője - khm, mindkettő - is köréje gyűlt. Tudták, hogy valami baj van.
   Aztán Mako kiköpött.
– Edison Morph, az a baj!
Korra meglepetten nézett egy nagyot.
– Mi van a volt edzőtársammal?
– Mivan?! Nekem ő azt mondta, hogy nem is ismer téged! - össze volt zavarodva.
Bolin - , mint mindig, most is - rosszkor szólalt meg.
– A tűzidomár kiscsaj? A szőke ugye? Őt én is ismerem, nagyon jó fej.
Mako egyre inkább meggyőződött róla, hogy ez egy őrült nap, ám Asami is rátett egy lapáttal.
– Igen, elég ügyes idomár.
A kanapén fekvő szabályosan idegbajt kapott.
– Mindenki ismeri, csak én nem? Ez így nagyon nem fair! - mormogta az orra alá, majd dühösen felállt a kanapéról, hangos csattanással bevágta az ajtót és kulcsra zárta.
Nyilvánvaló volt - azazhogy lett volna a normális embereknek, de nem a lakótársainak -, hogy magányra vágyott.